Érdekes, hogy nem egy vidéki kockásabroszos étteremben, hanem egy budapesti street foodos helyen tudom csupa nagybetűvel leírni, hogy ez az, ami a VENDÉGLÁTÁS.

Amikor először, tavaly novemberben ettem Szabó Győző éttermében, akkor is meglepődtem egyből több dolgon is. Nem az első napokban mentem, mégis ott volt a pult mögött, ami azért volt furcsa, mert előzetesen azt képzeltem, ő „csak” a tőkét, az ötletet és a nevét adja az egészhez. Ezzel szemben lelkesen magyarázta a teljesen egyedi koncepció alapján készülő „magyar sushi” leírását mindenkinek, aki csak egy másodpercre is megállt a kirakatnál. Most, márciusban újra tesztelve a helyet ugyanezt az elánt tapasztaltam, tehát nem fogyott el a lendület, sőt! Pont olyan serényen hordta ki a vidáman elkészített steambookat az asztalokhoz, miközben továbbra is igazi élvezettel írta le a különböző féle rizsgombócokat az érdeklődőknek. Habár színész, látszódott rajta, hogy őszinte élvezettel csinálja ezt az éttermet; miközben az alkalmazottak szintén ezzel a mentalitással bírtak.

A steamboo legfőbb erénye (már ami a kulináris részt illeti) az ételek elkészítésének módszere: 4 perc gőzölés pont arra elég, hogy az ételek természetes zamatát megőrizze, de egyben fel is erősítse. A hagyományos sushik esetében sosem éreztem ilyen intenzíven azt az ízélményt, amit itt tapasztaltam mindkét alkalommal.
Szokásomhoz híven minden összetevőt külön-külön is megízleltem -, még ha ez a méretek miatt helyenként nehézségbe is ütközött. Az alapanyagok egyenként is intenzív élményt nyújtottak, a készítési technológia felerősíti az aromákat, így még nagyobb jelentőséggel bír, hogy prémium hozzávalókból készüljenek az ételek, amely elvárás abszolút teljesül.

Novemberi látogatásom során első vendég lehettem, aki az újonnan kitalált szarvaskolbászkrémes gombócot (szarvaskolbászkrémmel töltött puliszkagolyó, pirított hagymába forgatva) megkóstolhattam. Győző érdeklődött is, hogy hogyan ízlik az előző nap megálmodott különlegessége, hiányzik-e valami belőle, el tudnám-e képzelni valamiféle lekvárral. Én akkor komplexnek és elég különlegesnek éreztem így is a falatkát, a különböző összetevők teljes, rusztikusságot árasztó ízvilágot eredményeztek. Azonban mostanra mégiscsak egy kis tégelynyi birslekvárral szerepel az étlapon a gombóc, ami jó döntésnek bizonyult. Pompásan egészíti ki a birs kellemes, élénk fanyarsága a gombóc „mélyebb” tónusát.

A pirított hagyma mennyisége egyáltalán nem tolakodó, optimálisan fűszerezi meg a hagyományos puliszkatésztát, ami magában rejti a szarvaskolbászkrémet, amelyet nem tudom honnan szereznek be, de szívesen ennék az igazi kolbászukból is.
(Offtopic: a Fehérvári úti Vásárcsarnokban lehet kapni lókolbászt – amelyet ajánlok is mindenkinek, a földszinti hentestől -, azt szoktam néha venni, mert ugyebár magyar ember vöröshús nélkül nincs meg, a sertéskolbászok között pedig hiába variálgatok a különböző fajták és beszerzési források között, drasztikusan nem térnek el a hús miatt, még az általam igencsak kedvelt mangalica kolbász sem, a változatosságra pedig szükségem van. Ugyanez igaz a hamburgerhúsoknál is, így felüdülést tud okozni a bárány-, strucc- vagy lazacburger is.)

A másik, mindkét alkalommal kikért étel a wakame golyó volt, amely wakame algába forgatott rizsgolyó, lazaccal a közepén. Ez már csak a Fradizmusom miatt is tetszetősen néz ki, zöld-fehér színekben pompázik. Elsőre kérve önmagában kaptam, azóta itt is megtörtént az upgrade-elés, szójaszószt is kaptam hozzá. Ha a kis szószt képes lettem volna csak félig ráönteni, akkor pont ideális lett volna, így azt kell mondjam, hogy önmagában pozitívabb volt az impulzus, amit kaptam.

Novemberben lazacos (lazac carpaccio rizságyon cukkinivel és avokádóval) és a kéksajtos (médium gorgonzola sajt kesudióval, sütőtökkel és chilikarikákkal petrezselymes rizságyon) steamboot ettem még, most pedig a nálam első helyezett vajhalasat kértem ki (hidegen füstölt vajhal, carpaccio, goji bogyós rizságyon, chilipaprikával és római köménnyel).
Erről nem nagyon tudok mit írni; mindenki próbálja ki maga, és utána még biztosan vissza fog menni, ahogyan nekem is lesz még több Steamboo látogatásom.

Még novemberben volt, hogy csukott szemmel is ízlelgettem a falatkákat, és Győző mellettem állva megjegyezte, hogy gyerekként ő is így ette a legfinomabb ételeket, hogy jobban kiélvezze az ízeket. Én is pont így, belefeledkezve kényeztettem a nyelvemet, gyenge pontot nem is találva az ételekben sem.

A kísérőnek kért szederszörp újfent hozta az elvárt szintet, ez az a tipikus nagymama szörpje, nem tolakodó, kellemesen, természetesen gyümölcsös.

Mindezekhez a tálalás is ízléses, külön piros (vagy inkább zöld?) ponttal jutalmazom a természetes (fa) alapanyagból készült villát, és még a húsvéti szalvétát is meg kell említeni, mint apró figyelmességet, még ha én nem is tartom ezt az ünnepet.

Ha negatívumot kellene találnom, akkor az csak relatíve menne: 3-4 golyóval nem lehet jóllakni, így egy kiadós ebédhez jóval többre lenne szükség, ami pedig már eléggé megdrágítja az étkezést. Azonban ár-érték arányban szerintem így is rendben van a hely, és ha valaki teljesen meg akarja tölteni a hasát, akkor más ételeket is bír még kóstolni a többi szomszéd helyen, hiszen a Hold utcai piac mostanra tucatnyi étkezési lehetőséget kínáló, príma egységgel büszkélkedhet.

Cím: Hold utca 13., Budapest, 1054